Egy orvos hagyatéka: Dr. Seibriger András sebész

 

A második világháború és az 1956-os forradalom a köztudatban ritkán kapcsolódik össze – pedig időben nem is állnak olyan távol egymástól. Budapest ostroma után mindössze 11 év telik el, és újra lángokban áll a város – a harcokkal sok esetben ugyanazoknak az embereknek kellett szembenézniük, akik megélték a háború poklát.

Közéjük tartozott dr. Seibriger András is, aki fiatal sebészként, frontszolgálat után került 1944-ben a Sziklakórházba, majd 1956-ban újra visszatért, hogy segítsen a sebesülteken. Mind a két alkalommal helyettes főorvosként dolgozott a földalatti intézményben. Sajnos a harcok elmúlta sem hozott békét: Seibriger Andrásnak a politikai üldöztetéssel is szembe kellett néznie. Ő azonban mindvégig kitartott hivatása mellett. 1956-ban a családja kérlelte, hogy meneküljenek külföldre, ő azonban csak annyi mondott:

„Glédiszkém te mehetsz, én nem megyek el. Nekem itt a Hazám, várnak a betegeim, és a Sziklakórháznak szüksége lehet rám bármikor.”

Seibriger András fiatal lovassági tisztként

Karácsony a Szent János Kórházban, valamikor az 1940-es években (Seibriger András, balról az ötödik a hátsó sorban)

Dr. Seibriger András vöröskeresztes védelmi dokumentuma

Gyógyszerészeti mérleg

Különböző gyártmányú fecskendő tűk

Jódtartalmú pasztillák. Csak orvosi előírás szerint használandó!